Van remény. Ezt éreztem, amikor megnéztem a VGYKE videóját februárban.
Ez a bejegyzés már akkor élt, csak nem tettem ki, mert féltem, hogy adóforintokat rabol el a Látó-tér Alapítványtól az 1%-os kampány főidényében.
Most épp csitulni látszik a kampány, meg egyébként is, nem feltételezem az olvasómról, hogy a Vakinfót fenntartó Látó-tér helyett mást tisztelne meg adófelajánlásával. Ennyire nem lehet gonosz egy ember :)

Ez a kampányfilm profi munka, példát mutat a szakma véleményformálóinak. A Miniszterelnöki Hivatal kampányfilmjei óta nem láttam jobbat a magyar médiában (a Kerülj Közelebb kampányról nem írok, mert pályáztam náluk anno, nem volna elegáns kritizálni a projektjüket.)

Annyi hőbörgés és anyázás után, amit a mozgássérült parkolók kapcsán készült reklámfilm váltott ki belőlem, jól esik egy kicsit megbékélni a világgal, és elhinni pár hétre, hogy jó irányba megy a fogyatékosügy szétszéledt karavánjának legalább néhány szekere.
Úgy jó ez a film, ahogy van.
Azt az utolsó korty utáni kesernyés kampányízt is könnnyen feledi az ember.
Jó volt látni a derűt, a könnyedséget a megtréfált, finoman megfricskázott embereken. Olyan jó volt szép és vonzó látássérült embereket látni.
Ez a filmecske diszkréten suttogja, és nem sulykolja az üzenetét: csak nézőpont kérdése és élethelyezet függvénye, hogy ki a kiszolgáltatott és ki a segítségre utalt személy.
Tetszettek Kaszás Géza keresetlen szavai, a látó emberek közvetlensége, szívélyessége és a helyszín, a fővárosi vadon is rabul ejtett.
Miden olyan természetesen hatott.

De mielőtt szó érné a ház elejét, és elfogultsággal vádolna bárki is, néhány kritikai megjegyzést hozzáfűznék a dicshimnuszomhoz. Hátha olvassa valaki.
Nézzük szép sorjában.
Először is:
Ahogy írtam a felvezetésben, nagy kár direkt kampánycélokra használni egy véleményformáló alkotást. Rontja a mű hitelességét és megítélését.
Másik bajom:
Hiányoltam a filmből a VGYKE-s hölgyek aktivitását. A riporter uralta a terepet, egy szót sem engedett át a segítőknek, azt éreztem, mint a parkolós filmben is, hogy a lányok csak statiszták egy one man showban.
Bár tény, hogy jó volt az emberünk, könnyed és vidám, nem vagyok boldog, mert elmulasztottak a csajok legalább két perc szereplést. Luxus.
Még valami: aranyos volt a kutyus, de kihagytam volna a filmből. Túl sok réteg rakódott már így is a filmre, a kutya, mint segítő, és mint megoldás bezavar a laikusoknál.
Nehogy ezentúl a kutya legyen az isten a látók szemében, az, aki majd jár a vak ember helyett.
Olyan nehéz a botot megetetni a látókkal, most végre sikerülhetett volna.
Amin még fennakadt a szemem, az a főcím, vagy mi a fene: "Vakoknak és gyengénlátóknak életveszélyes terület".
Sci-fiben lehet ilyet írni, de itt erősen bombasztikusnak hatott.
Még jó, hogy a rossz hangütés zaja hamar elült.

Ennyi.