új fejezet kezdődött az életemben, elkezdődött múlthét szombaton az első tanévem a vallástanár szakon. Eddig elméletben ugyan tudtam, hogy mire válalkoztam, de most vált kézzelfoghatóvá teljesen.

Már reggel nyolcra bementem, mert volt még néhány papír, amit kikellett tölteni a tanulmányihivatalban, aztán kilenckor kezdődtek az órák. Három újszövetségi egzegézissel kezdtünk, majd három ószövetségi egzegézis következett, zárásként pedig három egyháztöri. Sokat vagyunk összevonva a protestánst teológusszakos hallgatókkal, főleg a harmadévesekkel, de jól kijövök velük is. Mi vallástanárszakosok hatan vagyunk. A tanárok is segítőkészek alapvetően, kis bizonytalanságot érzek felőlük, ami nem csoda, hiszen károli Htk-n még nem tanult vak hallgató. Nos, ennek is eljött az ideje.

Vasárnap gyülekezetlátogatáson voltunk Szerencsen, de ezzel nem ért véget a napunk, hiszen előadást is tartottunk a miskolci Deszkatemplomban, mely hivatalosan Miskolc Tetemvárként van feltűntetve.

Alexa apukája és párja vártak bennünket vacsorára. Megismerhettem kutyájukat is, akit Cimborának hívnak, egy másfél éves Magyarvizsla kan. Képzett vadászkutya, ez látszik is a testalkatán. Nem láttam még ilyen izmos vizslát soha, de mondta is a gazdája, hogy sokat vadásznak, simán felhajt őzet is.

Este tíz tájban értem haza, fáradtan. Sokszor nem foglalkozom az egyedülléttel, nem okoz gondot, ám most valahogy rámnehezedett, ahogy beléptem a lakásba. Még Donci sem volt itthon, mert kezdjük Anyukámhoz átszoktatni lassan. Szó szerint, a kutya sem várt ithon. Ez a tény valahogy most megrázott.

Ez a hét nem volt túl mozgalmas, ithon dolgoztam, valamint címeket gyűjtöttem, ahová elküldhetjük egyesületünk levelét, melyet a szövi iskolájának megmentésére fogalmaztunk meg.

Telnek a napok, a hetek. Egyreinkább hiányzik a kutyás közlekedés. Tegnap is sokat volt eszemben, amint bottal bóklásztam a Hungáriára. Remélem, hogy Hádész ügyesen tanul, mostmár igyekszem őt látogatni is.

Zajlik tehát az élet, én pedig sokszor csak kapkodom a fejem..