Very long cane
2008.12.03. 
bcs
Voltam ma egy érdekesnek ígérkező, de aztán unalomba fulladó előadáson a Gyógypedagógiai Főiskolai Karon.
Nagy izgalommal vártam az amerikai előadót, bizonyos prof. Edward Bell urat Amerikából.
Ő az egyik jó nevű képviselője annak a közlekedéstanítási irányzatnak, melynek egyik fő ismérve, hogy vak trénerek extrém hosszú, fej felett végződő fehér bottal tanítják a klienst közlekedni.
Szóval Ő adott elő.
Amíg Ő beszélt (elviselhetetlenül vontatottan), én vártam a csodát, (elviselhetetlenül felcsigázottan), amely csoda sajnos (ma is) elmaradt.
Elmaradt, mert nem volt türelmem kivárni, és elmaradt, mert természetesen a magamfajta hiperracionális fószer nem fog hasra esni a struktúrált felfedezés névre keresztelt közlekedéstanítási technikától, ami az előadó többszöri elszólásából ítélve semmiben sem tér el a hagyományos hosszú-botos technikától. Talán csak annyiban, hogy kétszer akkora bottal operál a kliens a forgalmas belvárosi utca emberáradatában. És vak a trénere.
(Undorodom magamtól, hogy állandóan fikázásra használom ezt a felületet. Bocsássanak meg nekem, de ez van, csak a vacak dologok inspirálnak írásra. Boldog pillanataimban inkább a szeretteimben gyönyörködöm, vagy borozgatok.)
Visszatérve a very log cane témára: hiába adtam magamnak még egy utolsó sanszot ma reggel arra, hogy lerombolja végre valaki az előítéleteimet a vak trénerekkel kapcsolatban, csak megerősödött bennem az érzés, hogy az egész nem más mint píár és misztikus überblindizmus.
Egyfajta túlkompenzálási kényszer, amit ködbe vesző módszertan és tanterv leng körül, valami nagyon amerikai, nagyon new age, valami nagyon eredeti.
De vajon az élet, a való világ hogyan reagál a very long cane iskolát végzett kilensek utcai jövés-menésére? Hogyan vergődik át a vak srác a Blaha aluljárón extrém hosszú botjával csúcsidőben? Hogyan kontrollálja a vak tréner diákja bottechnikáit, hogyan reagál váratlan közlekedési szituációkra, hogyan menti ki magát és kleinsét a veszélyhelyzetekből, és megannyi hogyan jöhetne még ide, de félre az előítélettel...
Merthogy: igenis van helye a vak segítőnek a rehabilitáció folyamatában. Van, de nem a startvonalnál.
Személyi segítők, sportoktatók, braille-tanárok, vak informatikusok előre!
Vak trénerek stop!
Erről ennyit.
Várom az ítéletet.
Hozzászólások
Szia!
Ezt örömmel hallom! Mármint hogy lesz rehabos konferencia, hogy Márti beszámol a tapasztalatairól, hogy meg szeretnéd hívni az érintetteket, és hogy ráadásul a konferencia épp a szülinapomon lesz. :) No, de komolyra fordítva a szót, nagyon számítunk a meghívásra, mi biztosan ott leszünk!
Üdv!
Orsi
Igen, beszéltem Mártával és Lacival is az akció után, és mondták, hogy be fognak számolni az élményeikről. Márta legkésőbb a március 28-án megrendezésre kerülő Rehabilitációs szakemberek konferenciáján referálni fog a témában, legalábbis én megkértem rá, ő pedig nem ellenkezett.
Erről jut eszembe: ez a konf. erősen szívügyem, és jelen blogom kapcsán felmerült bennem a gondolat, hogy meg kellene hívni rá az érdekvédelmi szervezetek prominenseit is. Ezért hát fogtok még hallani a dologról, itt a Vakinfón és közvetlen levél útján is tájékoztatlak benneteket, ha sikerül megállapodni a keretszámokban.
Nagyon pártolom, hogy a kliensi kör is képviselje magát ilyen alkalmakon.
Hali!
Ok, tény elfogadva, örülök, hogy az útvonaltanításról egyformán gondolkodunk.
Egyébként a 90%-kal szemben én az "így színes a világ" nézetet képviselem, és semmiképpen sem újjongok, az nem szokásom. A "gyógypedagógizmus" még jobb szó, egyre jobban tetszik ez a kifejezésgyártás, és én senkire sem céloztam, csak az alapvető szembenállásra kívántam rámutatni, ami a két tábor között, azt kell mondjam, hogy sajnos, de jelen van. Egyébként bírom a konstruktív vitát, és tényleg kíváncsi lennék én is a gyakorlatban a pontos módszertanra. Kár, hogy Joszt Laci vagy Csattos Márti nem mozog Vakinfós körökben, mert ők kaptak két nap kiképzést Dr. Belltől a rehabtanár képzés keretében, tőlük talán többet is megtudhatnánk.
És mi is a gond a hozzászólásom hosszával? :)
Üdv!
Orsi
Helló Orsi!
Írásodból és az extra hosszúbotos technikáról olvasható általam fellelt kevéske publikációból, illetve az általam hallgatott előadásrészletből nem derült még ki mindezidáig számomra, hogy mégis mi a módszertana ennek a tréningnek.
Dobálódzik mindenki hangzatos fogalmakkal aki valamelyest ráhangolódik erre a stílusra, de én nem tudok mit kezdeni velük: felelősségtudat, optimizmus, készségfejlesztés ohne útvonaltanítás, önérvényesítés stb.
Nagyon jól fest mindez írásban és prezentációkban, de gyakorló trénerként nem tudok mit kezdeni vele. Persze, hogy mindez fontos, meg evidencia, de, hogy lehet csak ebből építkezni. Ez felhőhegyezés, nem szakmunka.
Nem értem azt a mondatodat, amiben szembeállítod az útvonaltanító stílust a mindenhol használható tudással. Miért lopakodott be ez a dolog a mondandódba? Az útvonaltanító szemlélet káros volta mindannyiunk számára tény. Azt hittem ezt tudtad.
Még annyit a New Age-ről: Amerika szerte, de a nemzetközi porondon a szakmai ernyőszervezetekben is vérre menő viták folynak a vak trénerek munkájának szakszerűségéről. Vannak akik szerint így színes a világ, vannak akik síkítanak, és van aki ujjong.
Én sikítok, a többi 90%-al.
Ezért hát had legyek elfogult, ezt hagyd meg nekem, és tartsuk be a kompetenciahatárokat.
Az űberblindizmus pedig igazán akkor káros ha kiegészül gyógypedagógizmussal.
És remélem nem rám céloztál utolsó igazán ütős mondatoddal, hümm...
(Szavak száma majdnem annyi nálam is mint a te hozzászólásodban, bibííí!)
Sziasztok!
Hát, én pedig 4-én voltam a Bárczin egész nap, hogy Dr. Bellt és egy másik vak professzort hallgassak. Számomra is fura ez a hosszú bot, de nem ítélem el, mivel nem ismerem elég behatóan a módszert, bár valóban furcsa látvány. Egyébként én épp ott látom a hangsúlyt, hogy Louisiana állam egy déli állam, nagyrészt vidéki környezetet jelent, tehát az aluljárós példa nem biztos, hogy találó. És abban sem hiszek egyáltalán, hogy ami valahol beválik, az máshol is működni fog, vagy működnie kéne, viszont szerencsére még nyitott és elfogadó vagyok, és nem ítélek el semmit csak azért, mert nekem éppen nem ezt tanították vagy mert személy szerint nem szimpatikus. Egyébként, talán ez 3-án kevésbé derült ki, de én sokkal inkább azon éreztem a hangsúlyt, hogy a program egészen máshogy kezeli a kliens és a tréner felelősségének kérdéseit, és sokkal inkább felelősségtudatos, felnőtt szerepben képzeli el a rehabilitálandó személyeket, és ez nem csak a mozgástréningre vonatkozik, hanem az egész program szemléletmódjára és felépítésére, amiből igen gazdag ízelítőt kaphattunk. A kulcs számomra az optimizmus, a pozitív pszichológia és a felfedezés öröme volt. Egyébként meg hiszek abban is, hogy a vakokat közlekedési szemléletre és mindenhol használható tudásra kell oktatni, és nem konkrét útvonalakra. Amúgy a professzorok sokat beszéltek az amerikai vakok rehabilitációjának és munkába állásának helyzetéről, ez tényleg érdekes és tanulságos volt. Ha valaki igényt tart a jegyzeteimre, szívesen megosztom, nem szokásom visszatartani a hasznos és érdekes infókat. Szóval szerintem összességében nem egy adaptációra érdemes programot láthattunk, amit most aztán nálunk és az egész világon be kéne vezetni, hanem egy szemléletet, amiből talán tanulhatunk mi is. Egyébként meg, kedves Csaba, ha te éltél a "blindizmus" kifejezéssel, akkor meg én is hadd éljek a "gyógypedagógusizmus" fordulattal, hümm...
Üdv!
Orsi
Igen, a mi általunk is tanított hosszú botos technika is amerikai találmány.
Az extra hosszú botos ennek egy vadhajtása, de szerencsére csak kis réteget érnek el/képeznek ki ezzel a módszerrel, kizárólag Louisiana állam egy vidéki egyetemén oktatják, és csak igen kis számban gyakorolják hivatásukat a végzett vak trénerek.
Valóban, ahogy mondod, így tanultuk, bár a mi időnkben még nem volt olyan komoly tanítás, mint, amilyeneket most ti csináltok a kollégáiddal, de azért erről már akkor is hallottunk.
Az azonban biztos, hogy ez így nagyon hosszú, bár a sima hosszúbot technika is Amerikából származik az én tudomásom szerint, javíts, ha nem jól tudom, de azt hiszem, az Amik most kicsit túl lőttek a célon.
Ja és nem csak a pesti aluljárókban lenne ez hosszú, mert tényleg be kell húzni a normál hosszúbotot is időnként majdnem teljesen függőlegesre, de vidéken ezt azért elmondom, amikor én 90-ben itt Gyulán elkezdtem hosszúbottal járni, volt, aki azt mondta, hogy ne mondjam már, hogy ez fehérbot, ez valami feltűnési vágy nálam, meg horgászbot, Stb.
szóval, ha a fejem fölött kalimpálna a bot felső vége, hát nem tudom mit szólnának.
A térning után is ezzel a bottal jár, mert erre lett kiképezve.
A klasszikus iskolák ezzel szemben a szegycsontig érő botot ajánlják a kliensnek, de vérmérséklettől, ízléstől függően ettől az ajánlástól el lehet térni némiképpen, de nem félméternyit-méternyit.
Biztos te is tapasztaltad már, hogy ez a bot is néha hosszúnak bizonyul tömegben, mégha visszahúzod is.
Csaba!
Ne agódj, ki merem jelenteni, hogy nem fogunk megkövezni, de azért azt megkérdezném tőled, hogy az kiderült-e ebből az épületes elképzelésből, hogy a kliens a tréning elvégzése után is ezt a petrencerudat használja, vagy akkor már a normál hosszúbot is megfelel.
Én jártam üvegszálas hosszúval is annakidején, ma egy Cseh aluval kattogok, de ekkorát a fejem fölött, nem tudom...
Ehez már én öreg vagyok. :)
De a kérdésem komoly.
Szóval... Utána is?
Ezt úgy értem, hogy a bot ekkora hosszúsága csak a vak tréner miatt lényeg?