Sziasztok!
Pár hete nyitottam egy blogot itt a vakinfón,ajánlom mindenki figyelmébe.
A blogok menüpont alatt Anna név alatt találjátok meg a blogomat.
Sok szeretettel várok mindenkit a blogomban, és ha van kedvetek, írjatok kommenteket is.
Felebaráti üdvözlettel: Szedresi Anna
Keresek egy vállalkozó szellemű emberkét, aki szívesen beszélgetne velem a vakság, mint tabu a fiatalok körében témában a szakdolgozatom kapcsán. Nem kell megijedni, csak kb. egy fél - egy órás mélyinterjúról lenne szó, amit én felhasználnék a diplomamunkámhoz. Olyan emberkét keresek, aki gimnazista vagy egyetemista és határozott véleménye van a témában.
Örülnék, hogyha találnék közöttetek vállalkozó szelleműt, íme ahol elértek: nicol.h@freemail.hu
Na, megint én csevegek!
És miért is?
Csak csupán azért, mert szeretnék bocsánatot kérni az itt olvasható, utolsó bejegyzésemért, ami nem feddi a valóságot és meggondolatlan volt.
Attól elsősorban, akit nem nevesítettem, ráadásul, rondán viselkedtem vele és mindenkitől, aki olvasta.
Félreértés történt, időpontot egyeztettünk, de ez semmi, annak ellenére, hogy az időpontot leegyeztettük, az utolsó pillanatig elérhetetlen voltam úgy, hogy egyébként elérhető lehettem volna, csak mindenféle elfoglaltságra hivatkozva, nem fogadtam a hívásokat, lenyomtam a telefont.
Így a megkeresésed, mármint, a személyes, jogos volt, én meg egy pont pont pont, reménytelen!!!
Elnézést kérek még egyszer, Mindenkitől!!!
Mert ez sokkal rosszabb, mintha ártatlan figyelmetlenségről lenne szó!!!
Na és most már bedugulok!
Véleményeket kérnék!
Valaki nagyon akar veled találkozni, de te egyértelműen elmondod neki, hogy nem kívánod a társaságát...
Áltatod, hogy jó, majd megbeszélitek, amiből a találkozni akaró, ha én lennék, egyértelműen érzékelném az erőteljes visszautasítást, miután, hónapok óta zaklatok valakit és a kérésemre, miszerint, de, találkozzunk már, olyan válaszokat kapok, hogy majd meglátom, mikor érek rá, vagy, nem fogok ráérni az elkövetkezendő hónapok alatt, vagy, majd valamikor beszélünk róla, vagy, nincs kedvem senkihez és a többi.
Ezek után, hetekig hív, nem beszélek vele, mert lenyomom a telefont, majd egyszercsak, mail, sms, stb nélkül, megjelenik és bikából nyomja a csengőmet, meg a kaputelefonomat, amikor egyértelműen vágja, hogy semmi közünk egymáshoz és ez a viszony, a virtualitásnál fog megmaradni.
Ezúton üzenem, ha otthon tartózkodnék sem nyitnék ajtót, nemhogy neked, senki másnak, akit nem is ismerek és egyébként is!
Csak ennyit akartam:-D
Ez az egész felháborító!
Nem érdemes ilyenkor megvárni, ameddig a másik keres, beszélünk, hangsúlyozom, beszélünk, legalább telefonon és igen, ekkorra vagy akkorra told ide az arcberendidet és beengedlek? Ti nem így vinnétek véghez ezt az egészet vagy én lennék tök idióta? Mert szót se váltottunk és erre... Én asszem holnaptól a marsra költözöm, valaki küldjön elegendő levegőt, úgy hat évre, elegem van az embikből!
Ezennel én is csatlakozom eme kis kompániához, szerdától nekem is megszűnt a munkám. :( Sajnos a feltételek olyan szinten ellehetetlenültek, hogy juszáj volt lépni, de majdcsak lesz valami. :)
Niki! Lizi! megpróbálok nektek is segíteni, ha tudtok valamit, kaptam egy tippet, ha bejön, majd megírom.
Üdv:
Ricsosz
Igen, az nem fog ártani, egyelőre konkrétan egyedül hisztizem a Hiiisztiiiss nickemmel:D:D:D:D Hogy sikerült ezt az oldalt megszerkezteni? Mondhatni, tök profi.:DDD
kedvestársaim ezúton hívnánm fel figyelmeteket egy oldalara amit én hoztam létre szántszándékkal látássérült és látó társaink számára hogy féktelenűl korlátlanúl tudjunk csevegni beszélgetni egymással a cím: http://bodrasoft.info/blindbook. gondolom ti is nem egy chat site-n vagytok fent, vagy pl nem egy olyan lehetőség van ahol tudnátok dumálgatni de szembesűltök azzal hogy látássérültként nehezen fogadnak el az emberek agy nemmersz kérddezni nehogy félreértsen na itt nemlesz ezzel gondod!
Helló!
Voltam, júli 7-től júli 20-ig, és lehetett napozni is, meg fürcsizni, úszni, locsolni, nagyokat nevetni! Most viszont nem mennék! Állandóan csak esik, esik és esik. Valahogy most nem vágynék a Balatonra! Lesz még jóidő? Lesz még napsütés?
L.
A Rokonokat én is olvastam, nekem ez a példa eszembe sem jutott, de nagyon tetszett, hogy felhoztad, totál ide illett tényleg.
Igen-igen, én vagyok én, Bibinek átadom az üdvözletet. :)
Te pedig a Lilit simogasd meg a nevemben is, simogatásból, szeretgetésből úgysem elég soha sem! :)
Persze, muszáj próbálkozni, sosem lehet tudni! Én is drukkolok neked és köszi a bíztatást! Sanos ilyen az élet, sok esetben nem a referenciák számítanak, hanem az, hogy ki a rokonod... Móricz Zsigmond regénye sajnos a mai napig megállja a helyét...
Remélem te vagy te () szóval Bibit üdvözlöm! - Ha tévedtem, akkor bocsi! :)
L&N
Igen, sajnos tudom, hogy a kapcsolatok manapság sokat számítanak nagyon, ha valakinek nincsenek, akkor nincs túl könnyű helyzetben, eltarthat egy jó darabig, mire munkát talál. A közvetlen környezetemben is ezt látom mostanában.
Keresgélek még mindenesetre tovább, tényleg nem lehet tudni, hogy épp mikor lesz szerencsém. Ha nem ezen a nyáron, akkor majd talán a következőn, próbálkozom. :)
Niki, remélem, hogy sikerül majd valamit találnod, én mindenesetre drukkolok Neked! :)
Igen, ahogy Durgi is mondja a panamák rengeteget számítanak a mai világban minden munkakereső esetében.
Én is jelentkeztem nem egy munkára. Jó is lettem volna, szinte minden esetben, de amikor elmondtam, hogy van egy pici gondom, az, hogy nem látok - rögtön nem volt elég hely vagy nem voltam megfelelő. Ez egy ilyen világ, sajnos - tisztelet a kivételnek.
Azért ne add fel Nóri, ilyen komoly nyelvtudással nem minden látó rendelkezik, szóval előnybe lehetsz! Ahogy Hajni is írta - ki tudja mikor üt be a szerencse! :)
Sziasztok!
Sajnos ami a munka találást illeti, sajnos itt Romániában is ez a helyzet, azt hittem hogy Magyar országon pozitivabb a hozzá álás és a mentalitás. Szencsére nem tapasztaltam személyesen mivel a vakok suliában dolgozok, de sok ismerősöm van akik hasonló képen jártak ráadásúl nem is vakok, csak gyengén látók, de hiába. Amennyire beszéltem vakokkal mikor Belgiumban önkénteskedtem, úgy látszik, ott is k.b. ez a helyzet. Azért én kivánok kitartást és sok sikert, mert hát soha sem lehet tudni mikor akadhatsz egy normális emberre akinél a telyesitmény lessz elsődleges nem az hogy látás sérült vagy, de ha ez nem ezen a nyáron következikbe, ne keseredjel!
Én ugyan diákmunkára nem jelentkeztem, de sima munkakeresésnél sem sokkal jobba helyzet. Sajnos igaz az, hogy több esélyünk van bejutni valahová, ha van kapcsolatunk valakivel az adott helyen. Nem árt, ha ajánl minket valaki.
Azért azt sem mondom, hogy lehetetlen ismeretlenül munkát találni, de Magyarországon még látónak sem könnyű, nekünk pedig mégnehezebb az előítéletek miatt. Azért sok sikert!
Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak, elhatároztam, hogy dolgozni szeretnék a nyáron. Több diákszövetkezetnél is nézelődöm, jelentkeztem kb. minden olyan hirdetésre, amiről úgy gondolom, hogy el tudnám végezni az ott meghirdetett munkát. Nem sok ilyen van, de azért akad néhány. A legtöbb helyen fényképes önéletrajzot kérnek, van, ahol telefonszámot adnak meg, és úgy lehet jelentkezni a munkára. Én mind kettővel találkoztam már. A telefonos jelentkezésesnél egy angol ügyfélszolgálatos munkára jelentkeztem, beszélgettünk angolul egy csajjal. Kb. 10 perc után, de lehet, még annyi sem volt, azt mondta, hogy ez így nagyon jó stb., be kellene menni megnézni, hogy milyen a munka. Ezek után megmondtam, hogy mi a helyzet, és ez a fél mondat kb. mindent megváltoztatott, jöttek sorban a kifogások, de majd még átgondolja a dolgot. Másnap kaptam egy sms-t, hogy sajnálják, de nem feleltem meg. Az önéletrajzos munkáknál még nem jutottam odáig, hogy akárhonnan is felhívjanak, nem tudom, hogy mi alapján válogatnak, az összes feltételnek megfelelek, ami fel van tüntetve az önéletrajzban, sokszor még az "előnyt jelent" részből is van olyan, aminek én megfelelek, ez általában plusz nyelvtudás szokott lenni. Az én szemeimen látszik, hogy valami nem ok, lehet, hogy miután ezt felfedezik, már nem is érdekli őket semmi más... Én ettől félek igazából.
Próbálkozott már valamelyikőtök diákmunkát vállalni a nyáron? Érdekelne, hogy milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban.
Sziasztok!
Nekem nagyon tetszik ez a topic. Jó ötlet.
Ami a psycho drámát illeti, nagyon szuper dolog. A fősulin sokszor játszottunk ilyet, persze az hangsúj nem a mozgáson volt hanem a beleérzésen. Én szivesen részt vennék egy ilyen táborban, de sajnos idén már nem jön össze, na meg persze az is van hogy nem ismernék senkit, de ez nem olyan nagy gond. Egyébként hol lessz megrendezve? Ha uniós pájázat ilyen "Youth in action" tipus, akkor sajnos a korhatár 25 év. Azért ha mégis valaki részt fog venni, szuper lenne ha majd meg osztaná az élményeit itt a fórumon.
Szép hetet mindenkinek!
Hajni
Sziasztok!
Nem tudom ki hogy van vele, de tegnap is úgy jártam, meg most is, hogy amikor írtam ide, akkor ez fogadott:
A webhely nem tudja megjeleníteni a lapot
HTTP 500
A legvalószínűbb okok:
•A webhely karbantartás alatt áll.
•A webhely programozási hibát tartalmaz.
Lehetséges lépések:
A lap frissítése.
Visszatérés az előző oldalra.
Szerintetek ilyenkor mi van?
Nálatok is ez van, vagy csak engem tüntet ki ilyen szép üzenettel?
Üdv:
L.
Sziasztok!
BEJBEEE, csak gondoltam hogy oda biztosan profik mennek, vagy legalábbis profibbak mint én.
Júli 7-től 20-ig Balatonra megyek, de utána ráérek, szóval engem is érdekel ha nem kell oda profizmus és ha többet megtudnál róla. Egyszóval megbeszélhetjük.
Üdv:
L.
Egy éven keresztül gyakoroltam hetente ezt az önismit, szóval nem rossz, nincs ezzel gond.
A mozgásos, érintéses gyakorlatok érdekelnek inkább, az elméletét ismerem.
De ez is csak a kikapcsolódás szintjén.
Szóval, mondhatni, inkább a másodsorbanok.:D
Sziasztok!
Pár hete nyitottam egy blogot itt a vakinfón,ajánlom mindenki figyelmébe.
A blogok menüpont alatt Anna név alatt találjátok meg a blogomat.
Sok szeretettel várok mindenkit a blogomban, és ha van kedvetek, írjatok kommenteket is.
Felebaráti üdvözlettel: Szedresi Anna
Sziasztok!
Keresek egy vállalkozó szellemű emberkét, aki szívesen beszélgetne velem a vakság, mint tabu a fiatalok körében témában a szakdolgozatom kapcsán. Nem kell megijedni, csak kb. egy fél - egy órás mélyinterjúról lenne szó, amit én felhasználnék a diplomamunkámhoz. Olyan emberkét keresek, aki gimnazista vagy egyetemista és határozott véleménye van a témában.
Örülnék, hogyha találnék közöttetek vállalkozó szelleműt, íme ahol elértek:
nicol.h@freemail.hu
Köszönöm!
L&N
Sziasztok!
Na, megint én csevegek!
És miért is?
Csak csupán azért, mert szeretnék bocsánatot kérni az itt olvasható, utolsó bejegyzésemért, ami nem feddi a valóságot és meggondolatlan volt.
Attól elsősorban, akit nem nevesítettem, ráadásul, rondán viselkedtem vele és mindenkitől, aki olvasta.
Félreértés történt, időpontot egyeztettünk, de ez semmi, annak ellenére, hogy az időpontot leegyeztettük, az utolsó pillanatig elérhetetlen voltam úgy, hogy egyébként elérhető lehettem volna, csak mindenféle elfoglaltságra hivatkozva, nem fogadtam a hívásokat, lenyomtam a telefont.
Így a megkeresésed, mármint, a személyes, jogos volt, én meg egy pont pont pont, reménytelen!!!
Elnézést kérek még egyszer, Mindenkitől!!!
Mert ez sokkal rosszabb, mintha ártatlan figyelmetlenségről lenne szó!!!
Na és most már bedugulok!
Véleményeket kérnék!
Valaki nagyon akar veled találkozni, de te egyértelműen elmondod neki, hogy nem kívánod a társaságát...
Áltatod, hogy jó, majd megbeszélitek, amiből a találkozni akaró, ha én lennék, egyértelműen érzékelném az erőteljes visszautasítást, miután, hónapok óta zaklatok valakit és a kérésemre, miszerint, de, találkozzunk már, olyan válaszokat kapok, hogy majd meglátom, mikor érek rá, vagy, nem fogok ráérni az elkövetkezendő hónapok alatt, vagy, majd valamikor beszélünk róla, vagy, nincs kedvem senkihez és a többi.
Ezek után, hetekig hív, nem beszélek vele, mert lenyomom a telefont, majd egyszercsak, mail, sms, stb nélkül, megjelenik és bikából nyomja a csengőmet, meg a kaputelefonomat, amikor egyértelműen vágja, hogy semmi közünk egymáshoz és ez a viszony, a virtualitásnál fog megmaradni.
Ezúton üzenem, ha otthon tartózkodnék sem nyitnék ajtót, nemhogy neked, senki másnak, akit nem is ismerek és egyébként is!
Csak ennyit akartam:-D
Ez az egész felháborító!
Nem érdemes ilyenkor megvárni, ameddig a másik keres, beszélünk, hangsúlyozom, beszélünk, legalább telefonon és igen, ekkorra vagy akkorra told ide az arcberendidet és beengedlek? Ti nem így vinnétek véghez ezt az egészet vagy én lennék tök idióta? Mert szót se váltottunk és erre... Én asszem holnaptól a marsra költözöm, valaki küldjön elegendő levegőt, úgy hat évre, elegem van az embikből!
Sziasztok!
Ezennel én is csatlakozom eme kis kompániához, szerdától nekem is megszűnt a munkám. :( Sajnos a feltételek olyan szinten ellehetetlenültek, hogy juszáj volt lépni, de majdcsak lesz valami. :)
Niki! Lizi! megpróbálok nektek is segíteni, ha tudtok valamit, kaptam egy tippet, ha bejön, majd megírom.
Üdv:
Ricsosz
Szia Nickparker!
Próbáltam regisztrálni az oldaladon de nem sikerült mert én éghat huszas Jaws-t haznlok.
Üdvözlettel:Simonek Márta
Sziasztok!
Meglestem az oldalt. Akkor végülis az egy közösségi portál?
Üdv:
L.
Igen, az nem fog ártani, egyelőre konkrétan egyedül hisztizem a Hiiisztiiiss nickemmel:D:D:D:D Hogy sikerült ezt az oldalt megszerkezteni? Mondhatni, tök profi.:DDD
háthm nagyonnszépen köszönöm a regisztrácidat és hívj másokat is akár onnan a meghívó panelen át meg is találod

HÁÁÁÁJ!
Gratulálok, meglestem, regisztráltam, ügyes kezdeményezés, ajánlom!
kedvestársaim ezúton hívnánm fel figyelmeteket egy oldalara amit én hoztam létre szántszándékkal látássérült és látó társaink számára hogy féktelenűl korlátlanúl tudjunk csevegni beszélgetni egymással a cím: http://bodrasoft.info/blindbook. gondolom ti is nem egy chat site-n vagytok fent, vagy pl nem egy olyan lehetőség van ahol tudnátok dumálgatni de szembesűltök azzal hogy látássérültként nehezen fogadnak el az emberek agy nemmersz kérddezni nehogy félreértsen na itt nemlesz ezzel gondod!
Helló!
Voltam, júli 7-től júli 20-ig, és lehetett napozni is, meg fürcsizni, úszni, locsolni, nagyokat nevetni! Most viszont nem mennék! Állandóan csak esik, esik és esik. Valahogy most nem vágynék a Balatonra! Lesz még jóidő? Lesz még napsütés?
L.
Menjetek fürödni a Balcsira! :) Mosoly.
Menjetek fürödni a Balcsira! :) Mosoly.
Sziasztok, szia Niki!
A Rokonokat én is olvastam, nekem ez a példa eszembe sem jutott, de nagyon tetszett, hogy felhoztad, totál ide illett tényleg.
Igen-igen, én vagyok én, Bibinek átadom az üdvözletet. :)
Te pedig a Lilit simogasd meg a nevemben is, simogatásból, szeretgetésből úgysem elég soha sem! :)
Szia Nóri :)
Persze, muszáj próbálkozni, sosem lehet tudni! Én is drukkolok neked és köszi a bíztatást! Sanos ilyen az élet, sok esetben nem a referenciák számítanak, hanem az, hogy ki a rokonod... Móricz Zsigmond regénye sajnos a mai napig megállja a helyét...
Remélem te vagy te () szóval Bibit üdvözlöm! - Ha tévedtem, akkor bocsi! :)
L&N
Sziasztok!
Köszi, hogy reagáltatok, és köszi a bíztatást! :)
Igen, sajnos tudom, hogy a kapcsolatok manapság sokat számítanak nagyon, ha valakinek nincsenek, akkor nincs túl könnyű helyzetben, eltarthat egy jó darabig, mire munkát talál. A közvetlen környezetemben is ezt látom mostanában.
Keresgélek még mindenesetre tovább, tényleg nem lehet tudni, hogy épp mikor lesz szerencsém. Ha nem ezen a nyáron, akkor majd talán a következőn, próbálkozom. :)
Niki, remélem, hogy sikerül majd valamit találnod, én mindenesetre drukkolok Neked! :)
Üdv, Nóri
Sziasztok!
Igen, ahogy Durgi is mondja a panamák rengeteget számítanak a mai világban minden munkakereső esetében.
Én is jelentkeztem nem egy munkára. Jó is lettem volna, szinte minden esetben, de amikor elmondtam, hogy van egy pici gondom, az, hogy nem látok - rögtön nem volt elég hely vagy nem voltam megfelelő. Ez egy ilyen világ, sajnos - tisztelet a kivételnek.
Azért ne add fel Nóri, ilyen komoly nyelvtudással nem minden látó rendelkezik, szóval előnybe lehetsz! Ahogy Hajni is írta - ki tudja mikor üt be a szerencse! :)
L&N
Sziasztok!
Sajnos ami a munka találást illeti, sajnos itt Romániában is ez a helyzet, azt hittem hogy Magyar országon pozitivabb a hozzá álás és a mentalitás. Szencsére nem tapasztaltam személyesen mivel a vakok suliában dolgozok, de sok ismerősöm van akik hasonló képen jártak ráadásúl nem is vakok, csak gyengén látók, de hiába. Amennyire beszéltem vakokkal mikor Belgiumban önkénteskedtem, úgy látszik, ott is k.b. ez a helyzet. Azért én kivánok kitartást és sok sikert, mert hát soha sem lehet tudni mikor akadhatsz egy normális emberre akinél a telyesitmény lessz elsődleges nem az hogy látás sérült vagy, de ha ez nem ezen a nyáron következikbe, ne keseredjel!
Sziasztok!
Én ugyan diákmunkára nem jelentkeztem, de sima munkakeresésnél sem sokkal jobba helyzet. Sajnos igaz az, hogy több esélyünk van bejutni valahová, ha van kapcsolatunk valakivel az adott helyen. Nem árt, ha ajánl minket valaki.
Azért azt sem mondom, hogy lehetetlen ismeretlenül munkát találni, de Magyarországon még látónak sem könnyű, nekünk pedig mégnehezebb az előítéletek miatt. Azért sok sikert!
Durgi
Sziasztok!
Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak, elhatároztam, hogy dolgozni szeretnék a nyáron. Több diákszövetkezetnél is nézelődöm, jelentkeztem kb. minden olyan hirdetésre, amiről úgy gondolom, hogy el tudnám végezni az ott meghirdetett munkát. Nem sok ilyen van, de azért akad néhány. A legtöbb helyen fényképes önéletrajzot kérnek, van, ahol telefonszámot adnak meg, és úgy lehet jelentkezni a munkára. Én mind kettővel találkoztam már. A telefonos jelentkezésesnél egy angol ügyfélszolgálatos munkára jelentkeztem, beszélgettünk angolul egy csajjal. Kb. 10 perc után, de lehet, még annyi sem volt, azt mondta, hogy ez így nagyon jó stb., be kellene menni megnézni, hogy milyen a munka. Ezek után megmondtam, hogy mi a helyzet, és ez a fél mondat kb. mindent megváltoztatott, jöttek sorban a kifogások, de majd még átgondolja a dolgot. Másnap kaptam egy sms-t, hogy sajnálják, de nem feleltem meg. Az önéletrajzos munkáknál még nem jutottam odáig, hogy akárhonnan is felhívjanak, nem tudom, hogy mi alapján válogatnak, az összes feltételnek megfelelek, ami fel van tüntetve az önéletrajzban, sokszor még az "előnyt jelent" részből is van olyan, aminek én megfelelek, ez általában plusz nyelvtudás szokott lenni. Az én szemeimen látszik, hogy valami nem ok, lehet, hogy miután ezt felfedezik, már nem is érdekli őket semmi más... Én ettől félek igazából.
Próbálkozott már valamelyikőtök diákmunkát vállalni a nyáron? Érdekelne, hogy milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban.
Üdv, Nóri
Sziasztok!
Nekem nagyon tetszik ez a topic. Jó ötlet.
Ami a psycho drámát illeti, nagyon szuper dolog. A fősulin sokszor játszottunk ilyet, persze az hangsúj nem a mozgáson volt hanem a beleérzésen. Én szivesen részt vennék egy ilyen táborban, de sajnos idén már nem jön össze, na meg persze az is van hogy nem ismernék senkit, de ez nem olyan nagy gond. Egyébként hol lessz megrendezve? Ha uniós pájázat ilyen "Youth in action" tipus, akkor sajnos a korhatár 25 év. Azért ha mégis valaki részt fog venni, szuper lenne ha majd meg osztaná az élményeit itt a fórumon.
Szép hetet mindenkinek!
Hajni
Sziasztok!
Nem tudom ki hogy van vele, de tegnap is úgy jártam, meg most is, hogy amikor írtam ide, akkor ez fogadott:
A webhely nem tudja megjeleníteni a lapot
HTTP 500
A legvalószínűbb okok:
•A webhely karbantartás alatt áll.
•A webhely programozási hibát tartalmaz.
Lehetséges lépések:
A lap frissítése.
Visszatérés az előző oldalra.
Szerintetek ilyenkor mi van?
Nálatok is ez van, vagy csak engem tüntet ki ilyen szép üzenettel?
Üdv:
L.
Sziasztok!
BEJBEEE, csak gondoltam hogy oda biztosan profik mennek, vagy legalábbis profibbak mint én.
Júli 7-től 20-ig Balatonra megyek, de utána ráérek, szóval engem is érdekel ha nem kell oda profizmus és ha többet megtudnál róla. Egyszóval megbeszélhetjük.
Üdv:
L.
Sziasztok!
Bejbee az eredeti kérdésedre válaszolva:
Engem érdekelne, bár pénzben kicsit húzós, de mindenképp nagyon jó lehet. :)
L&N
Azért, ha megtudsz valami konkrétabbat a VGYKE-csoport feltételeiről, oszd meg velünk.
Egy éven keresztül gyakoroltam hetente ezt az önismit, szóval nem rossz, nincs ezzel gond.
A mozgásos, érintéses gyakorlatok érdekelnek inkább, az elméletét ismerem.
De ez is csak a kikapcsolódás szintjén.
Szóval, mondhatni, inkább a másodsorbanok.:D
Csak egy ötlet volt, nem egyéb. Mosoly.