Amerikai kutatók új eredményei szerint az időskori makuladegenerációban szenvedő betegek agyában az idegsejtek közötti kapcsolatok olyan átrendeződése mehet végbe, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy a kieső központi látás ellensúlyozásaként megtanulják látóterük más részét használni.

Az időskori makuladegeneráció (angolul Age-related Macular Degeneration, AMD) a fejlett országok hatvan év feletti lakosságának körében vezető okként szerepel a jelentős látásromlás kialakulásában. Hazánkban évente körülbelül ezerötszáz ember veszti el látását ennek a kórképnek a következtében, amelynek kezelésére vannak ugyan lehetőségek, de megelőzése és gyógyítása még nem megoldott.

Eric Schumacher, a Georgia Műszaki Egyetemen a közelmúltban lefolytatott vizsgálat vezetője szerint a beteg hozzáállása nagyban befolyásolja azt, hogy agya képes-e átalakulni a betegségben elvesztett képességek kompenzálásaként. Véleménye szerint nem elegendő az idegrendszer átépüléshez az, hogy egy bizonyos agyterület elveszíti a beérkező ingereket, hanem a beteg viselkedése is fontos tényező. A viselkedésbeli változás ebben az esetben azt jelenti, hogy az időskori makuladegeneráció következtében elveszett éleslátást követően a beteg megpróbálja látóterének más részeit használni a fókuszálásra.
A látótér meghatározott részéről érkező ingerek felfogásáért és továbbításáért az ideghártya egyes pontjai felelősek. Ha a retina egy területe károsodik, az ennek megfelelő látótér-rész kiesik a látásból. Kis látótérkieséseket nem veszünk észre, mert agyunk kipótolja a hiányt, nagyobb kieséseket azonban már zavaró látáscsökkenésként él meg a beteg. A látótér középső részéért - ez éppen az a terület, amire nézünk - ideghártyánk középső része felelős, itt a legélesebb a látás. Időskori makuladegenerációban ez a terület károsodik, így a betegek pontosan azt nem látják, amire éppen néznek, látóterük széli részein viszont megmarad a látásuk.

Korábban ellentmondásos kutatási eredmények születtek az agy látásért felelős központjának átalakulási képességét illetően. Egyes vizsgálatok eredményei szerint az elsődleges látókéreg - a szem felől érkező vizuális információ első feldolgozója az agyban - képes önmaga átalakítására, míg más kutatások arra utaltak, hogy ez nem következik be. Schumacher és kollégái azt vizsgálták, hogy az ideghártya központján kívül eső területek, a már régebben is leírt "kiválasztott retina területek" (Preferred Retinal Locations, PRL) használata központi idegrendszeri átrendeződésekkel is együtt jár-e.

Azt már korábban is leírták, hogy a látás központi részének kiesése esetén a betegek megtanulják a szem szélsőbb, nem a középpontban lévő részeit érdeklődésük tárgya felé irányítani, így egy másik terület veheti át a központi éleslátás helyének szerepét. Azt azonban eddig nem tudták, hogy ez milyen változásokat eredményez az agy működésében.

A vizsgálat résztvevői olyan teszteket csináltak végig, amelyeket a kutatók a perifériás ideghártya-területek ingerlésére fejlesztettek ki. Eközben az agyműködést funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) ellenőrizték. Azt tapasztalták, hogy amikor a résztvevők kiválasztott retinaterületeit stimulálták, agyuk azon területén nőtt meg az aktivitás, amelyet egészséges emberek a látóterük középpontjában lévő tárgy nézésekor használnak. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az agy átrendeződött, és a középponttól távolabb lévő ideghártyaterület használatakor is a központi látásért felelős agyterület lépett működésbe. Az egészséges emberek látóterének középpontjából érkező információ feldolgozásáért felelős látókéreg tehát átprogramozódott a szem más részeiből származó jelek fogadására. Ennek nagy jelentősége lehet az időskori makuladegenerációban szenvedő betegeknél, akiknél a központi látás helye károsodik, de a széli részek épek maradnak.

Az agy rugalmasságára, átalakulási képességére más területeken már számos bizonyíték létezik, de ez az első olyan kutatás, amely bizonyítja, hogy az ideghártya betegsége utáni átrendeződés a beteg viselkedésének függvényében ugyanilyen központi idegrendszeri változásokhoz vezethet.

A kutatók most arra keresik a választ, hogy mennyi időt vesz igénybe ez az átrendeződés, és hogy valóban felhasználható-e mindez az időskori makuladegenerációban szenvedő betegek látásának rehabilitációjában. A tanulmányt a Restorative Neurology and Neuroscience című tudományos folyóiratban tették közzé. (forrás: origo)