hallótávolságon belül

Sajátos művészi látásmód: braille utcatáblák

Csaknem ezer, vakok által nehezen olvasható utcanév-táblát helyeznek el a közeljövőben Budapesten egy fiatal művésznek köszönhetően.
A nem csak vak embereknek szánt feliratok fél centi átmérőjű, színes, műanyag félgömbökből készülnek.
Eredetileg még látványosabb, 1,5 cm átmérőjű félgömbökből álló írást terveztek, de ebből az érintettek javaslatára végül 0,5 cm lett. Ez ugyan ujjbeggyel még mindig nem olvasható, de a művész szerint a látássérültek megtalálták a módját, hogy értelmezzék a jeleket. A méret azért számít, mert a táblák a látó emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani a fehér bottal közlekedő emberek nehézségeire.
A projektet a HVG és a Fővárosi Önkormányzat kulturális osztálya támogatta.
Eddig a hír, ami nem rengette meg a világot.
Manapság már az 5 fejű borjú híre sem ugorja meg az ingerküszöbünket.
Nekem megvan az efféle projektekről a jólfejlett mélyítéletem. Olvassad el a blogom!