hallótávolságon belül

Civil Licit: esélyegyenlőségi szolgáltatások kalapács alatt

2009-ben második alkalommal került megrendezésre a Civil Licit esélyegyenlőségi árverés, melyen 15 pályázati úton kiválasztott nonprofit szervezet munkahelyi esélyegyenlőséget támogató szolgáltatásaira licitálhattak hazai kis-, közép- és nagyvállalatok vezetői. A szemléletében és jellegében egyaránt újszerű, formabontó kezdeményezés az EU-s és hazai civil pályázatokat kezelő ESZA Nonprofit KFT, az EU-s vállalkozói támogatásokat közvetítő MAG ZRT és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával valósult meg. A kiválasztott civilek korábbi EU finanszírozású projektjeik eredményeként létrejött szolgáltatásaikat kínálták megvételre, így tapasztalataik, jó gyakorlataik a profit szférában is hasznosulhatnak, miközben a két szektor is közelebb kerül egymáshoz, kölcsönösen profitálva a másiktól tanultakból.

Az aukcióra 2009. december 3-án került sor az Uránia Filmszínházban, amely december 4-én és 5-én egy esélyegyenlőségi filmfesztiválnak is otthont adott. Az esemény műsorvezetői Winkler Nóra és Till Attila voltak.

Az idei Civil Liciten az érdeklődők többek között a családbarát munkahelyek kialakítását támogató, a fogyatékos, hajléktalan, roma és más hátrányos helyzetű emberek társadalmi és munkahelyi befogadását elősegítő, csapatépítő és önkéntes programokból válogathattak. A 2008-as 1.500.000 forintos bevételt az idén sikerült megduplázni, a megjelent cégvezetők összesen 3.095.000 Ft-ot "költöttek" az aukción. A megvételre kínált 15 szolgáltatásból 12 kelt el, a találkozás alkalmával lehetőség nyílt a civilek és a vállalatok között további együttműködések kialakítására is.

Az árverésre bocsátott szolgáltatások között szerepelt a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) látássérült emberek munkahelyi és társadalmi befogadását elősegítő "Túloldalról" érzékenyítő tréningje, a Szempont Alapítvány szemléletformáló programja és látássérült személyek foglalkoztatását támogató HR tanácsadása, valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) könnyen érthető kommunikációra oktató programja is.

A Civil Licit a szó klasszikus értelmében semmi esetre sem tekinthető adománygyűjtő jótékonysági programnak. A cél itt a kölcsönösség hangsúlyozása, a lehetőség megteremtése arra, hogy a civil szervezetek és a profitorientált vállalkozások egymástól tanuljanak, egy fontos társadalmi cél elérése érdekében közösen tegyenek. A cégek itt nem adományoztak, hanem a piaci környezetben néha teljesen ismeretlen és újszerű szolgáltatásokat vásároltak, melyek remélhetőleg nem csak termelékenységüket, hanem a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségüket is növelik.