2009.10.07.
Szüle Eszter
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a Nemzetközi Díjlovasversennyel egybekötött Fogyatékosok Lovasversenye Fóton, szeptember 25-27-én.
Míg a díjlovas versenyen közel 50 lovas nevezett 16 versenyszámban, addig a lovasterápiás versenyen több, mint 100 gyermek versenyzett 22 kategóriában.
A kis versenyzők az ország egész területéről érkeztek, képviseltette magát Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szentes, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Fót, Szeged, Juta és Budapest csapata.
E verseny sajátossága, hogy nem csupán egy sportesemény, hanem társadalmi szerepvállalás is, hiszen minden versenyszámnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egy-egy ismert közéleti személyisége volt a házigazdája, többek között: Dr. Kövér László, Harrach Péter, Járai Zsigmond, Kuncze Gábor, Dr. Lévai Anikó, Buzánszky Jenő, Wichmann Tamás, Csapó Gábor, Szepesi György, Tarlós István.
A rendezvény védnökségét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vállalta magára.
A verseny valamennyi száma pénzdíjas volt, főbb támogatója pedig az OTP Esély program.
Lázas igyekezettel készültek a kisgyermekek a várva-várt versenyre, hiszen a budapesti Vakok Óvodája, Általános Iskolája és Speciális Szakiskolájából 13 gyermek (zömében óvodások és kisiskolások) indult, összesen három versenyszámban: ügyességi feladatok vezetett lovon látássérült gyermekek számára, lovastorna (voltizs), futószáras lovaglás.

Az ügyességi feladatok vezetett lovon kategóriában a gyermekeknek négy feladattal kellett megküzdeniük, mely között szerepelt karikák egyensúlyozása vezetett lovon, majd felfűzése egy bójába állított ostorra, labda körbeforgatása törzs körül lépésben haladó lovon, valamint csipeszek felrakása ostorra. Végül következett a gyermekek körében legnépszerűbb feladat: vízzel teli poharat kellet kinyújtott karral egyensúlyozni, s természetesen ebben a fordulóban az győzött, akinek több maradt a végére.
Az ügyességi versenyszám után következett a lovastorna, ahol két kategóriában – kezdő és haladó – is versenyezhettek a kis lovasok. Itt alapülés, malom előre-, és hátrafele törökülés, illetve sarokülés volt a feladat, a kicsit nagyobbak már a gyertyát, a hasonfekvést és a térdelést is bemutathatták, természetesen mindezt lépésben haladó ló hátán.
A futószáras lovaglás versenyszámban pedig már a nagyobbak a díjlovaglás alapjainak elsajátításában mutathatták meg tudásukat.
A verseny egész ideje alatt hangosan bíztatták egymást, drukkoltak, s a végén nagyon izgatottan várták az eredményhirdetést.
Az oklevél, a pénzdíj és a rengeteg ajándék mellett olyan élményben volt részük, melyről még sokáig beszélni fognak.
Hozzászólások
Kedves Eszter!
Köszönet ezért az összeállításért!
Szép program lehetet. Nagyon szeretem a lovakat, de még sosem lovagoltam.
Egyetlen alkalommal még is sikerült pár percre felülnöm lóra, még tavaly.
Nos, nem is olyan egyszerű! Pedig én látó vagyok.
De aztán a lovarda istálójában kilovazhattam magam.
Olyan jól eső élmény volt a lovakat sorra látogatni, etetgetni, megsimizni.
Gyerekkoromból szép emlékeim vannak lovakról, még ha keveset is voltam falun.
Neked milyen lovasélményeid vannak?