2010.10.11.
orschie
2010. október 1. történelmi nap volt a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének alig négyéves történetében. Most került sor annak a helyiségnek az ünnepélyes átadására, ami a szervezet vezetésének régi álma volt.
2010. október 1. történelmi nap volt a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének (LÁSS) alig négyéves történetében. Most került sor annak a már 2010 nyarán megtalált közösségi helyiségnek az ünnepélyes átadására, ami a szervezet vezetésének régi álma volt és mely álom megvalósítását a Magyar Telekom és a TV2 "Az ügy" című programja is támogatta.
A LÁSS 2006-os megalakulásakor az alapítók azon igényekre kívántak reagálni, hogy a vak és gyengénlátó emberek is megismerhessék és kipróbálhassák azokat a sportokat, amelyeket segítség hiányában képtelenek lennének gyakorolni. Ilyen sporttevékenységek, melyeket azóta már időnként vagy egész rendszeresen is űznek az egyesület tagjai a falmászás, korcsolyázás, kerékpározás, barlangászás, futás. Ezek mellett olyan extrém sportok kipróbálására is nyílt lehetőségük a bátrabbaknak, mint a búvárkodás, a szörfözés és a vitorlázás. A szervezők további célja volt, hogy minél több látássérült fiatallal megismertessék a mozgás örömét, illetve hogy jókedvű, szabadidejüket értelmesen eltöltő integrált közösséget hozzanak létre megmutatva ezzel, hogy vakon is öröm a mozgás és lehetőség van a teljes és aktív életre. A közösségi helyiség megnyitásával ezen célok felé egy újabb nagy lépést sikerült most megtenniük.
A megnyitó ünnepségen a jelképes szalagot Monspart Sarolta, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke vágta el, aki köszöntő szavaiban az élsport mellett a szabadidős sporttevékenységek támogatásának fontosságát és a rendszeres testedzés gyermek kortól való folyamatos gyakorlásának szükségességét hangsúlyozta. Márton Csilla, a Magyar Telekom NYRT. senior társadalmi szerepvállalási menedzsere személyes élményeit osztotta meg a megjelentekkel a vak emberekkel való találkozásairól, méltatva Gombás Judit, a LÁSS elnökének látókét felülmúló aktivitását és töretlen lelkesedését. Elmondta, hogy a Magyar Telekom Hozzá Ad Kuratóriuma több éve támogatja az egyesületet nem csak anyagi erőforrásokkal, hanem munkatársaik közül önkéntesek toborzásával is, akik többek között a látássérültekkel együtt teljesítették tandemkerékpárral a 2009-es Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratont. Dr. Gáldiné Dr. Gál Andrea, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának adjunktusa a fogyatékos emberek sportolási lehetőségeinek korlátozott voltáról beszélt és hangsúlyozta a LÁSS hiánypótló tevékenységének fontosságát. Gombás Judit a szervezet elnökeként röviden bemutatta a LÁSS eddigi tevékenységét. Elmondta, hogy olyan inkluzív közösség létrehozása volt a céljuk, ahol a feladatok többségét a látássérült önkéntesek végzik szükség esetén látó társaik támogatásával, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak a segítség és támogatás elfogadására képesek, hanem ők is tudnak és akarnak tenni maguk és sorstársaik érdekében.
A LÁSS integrált sportklubja az Andrássy út 76. szám alatt található, ahol a testedzést biztosító eszközök mellett rendszeres sportfoglalkozások, közösségi programok is várják majd a látássérült és látó érdeklődőket egyaránt.