hallótávolságon belül

Kultúra

Vakinfó portrék: Márkus Norbert koncertje a Kárászy Szalonban

Különleges koncertet adott 2011. március 30-án Márkus Norbert vak jazz zongora művész-tanár. A családias légkörű eseményre abból az alkalomból került sor, hogy Norbert 2010-ben az Aranyharang Díjban részesült.

Tisztelgés Dr. Méhes József és Dr. Goldzieher Vilmos emléke előtt

2010. október 22-én lett volna 90 éves a tavaly elhunyt Dr. Méhes József, a Vakok Általános Iskolájának egykori igazgatója, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola oktatója és tanszékvezetője. Ezen a napon, tisztelegve emléke előtt, a Vakok Iskolája épületében egésznapos szakmai rendezvény várta az érdeklődőket.

Hiánypótló könyv jelent meg Louis Braille életéről gyerekeknek

A kis Louis életét a megvakulását eredményező balesettől egészen a felnőtt férfi halálának napjáig, sőt, 1952-es újratemetéséig követheti végig az olvasó.

Tiltakozás a Vakság című film ellen

Amerikai vak emberek tiltakoznak a José Saramago Vakság című regényéből készült film ellen.
Szerintük az alkotás sértő módon, egyfajta "szörnyetegként" ábrázolja őket.

Tapintható tárlat a fáraók korából

A fogyatékossággal élők szervezeteinek képviselőit látta vendégül hétfőn a Szépművészeti Múzeum. A Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című tárlat tapintható változatát mutatták be.

Jótékony célú árverés az Odeon-Lloyd moziban

A Corner Film jótékonysági filmvetítést szervezett az Odeon-Lloyd moziban.
Az est során befolyt összeggel a Látó-tér Alapítvány munkájához kívánnak hozzájárulni.

Sajtótörténeti különlegesség

100 éves a Vakok Világa című folyóirat.
Történeti visszatekintés a VV egykori főszerkesztőjétől.

Tartalom átvétel